Időnként olyan lendületet kapok egy virág élethű másának elkészítéséhez, ami akár egész éjjel hajt, de magam sem tudom, honnan ez a hajtóerő.
Kigondolom, hogyan fogjak hozzá, milyen módon formázzam, alakítsam az alkatrészeket. Méreteket veszek, gyakran csak találomra, fénykép alapján. Aztán kiszúró eszközöket készítek hozzá. Valahogy elkészül a virág. Néhány nap múlva nagyokat csodálkozom, hogy hogyan sikerülhetett, és azt gondolom, “Na, ennek sem állok neki még egyszer” Aztán persze lehet, hogy igen. Miért ne sikerülne másodszor is, ha elsőre készítési útmutató és egyéb segítség nélkül is sikerült.
Az első alkalmak élvezetesebbek. Annak örülök, ha én alkothatok bármit, amihez épp ihletem van, és az annyira megtetszik valakinek, hogy a polcról kiválasztja a többi közül.
Ha elkelt és valaki a fényképeim közül választva rendel ilyen virágot, azt újból el kell készíteni, ez az aggodalmasabb része az alkotásnak. Ilyenkor rám jön a para, hogy biztos olyanra sikerül-e megint, mint a fotón, elkészülök-e időre, elégedett lesz-e a megrendelő. Így azért a vevő vonzóbb, mint a megrendelő.
Leave a Reply